*o*

Elindultam haza..hát ennél a napnál sem lehet rosszabb vagy mégis? Be mentem a házba és neki álltam ,,enni" két tasakkal megittam majd lezuhanyoztam felvettem a hálóingem és lefeküdtem. Az nap éjjel alig tudtam aludni.
Így keresgélni kezdtem a cuccaim között és megtaláltam a régi naplóimat. Bele olvastam az egyikbe:
,,1910 augusztus 17. Kedves naplóm, Tudom hogy már régóta nem írtam, nagyon régóta. Nem volt rá szükségem...Nem akartam leírni ezeket a dolgokat, de kimondani sem akarom őket. Az a helyzet hogy vámpír vagyok, és gyűlölöm. Kétségbe vagyok esve, kedvetlen vagyok, dühös. De legfőképpen...félek. Egy részem csak véget akar vetni ennek az egésznek a másik részem pedig nem enged érzeni. Szóval meg kell békélnem a helyzettel nem számít mibe kerül."
Hirtelen nem volt kedvem tovább olvasni rettegtem attól az érzésektől amik ebben a naplóban rejlenek, hogy milyen egyenesen a vénákból inni. Megszédültem csak ekkor vettem észre hogy nem sokára reggel lesz, lementem a pincébe és táplálkoztam. A vértasak nem olyan jó, mint a friss vér, de ez is megteszi, lezuhanyoztam majd fel vettem egy fekete farmert, rózsaszín toppot és egy úgyszintén fekete farmer kabátot. A tegnapi napnál biztosan nem lesz rosszabb a mai, biztattam magam majd elindultam.

Megérkeztem, a mai nap különösen meleg volt és én pont most vettem fel sötétebb ruhát igaz, a vámpírok nem izzadnak. Azt vettem észre hogy egy srác bámul feltűnően majd közeledik felém, felismertem ő volt az akibe tegnap bele mentem. Úgy csináltam mintha nem is érdekelne így kotorásztam a táskámba.

- Szia, minden oké? Jobban vagy? Tegnap nem kaptam hívást tőled pedig vártam, mivel elég nagyot koppant a fejed- olyan édesen mosolygott
- Hahooo...Minden rendben? - kérdezte érdeklődve, kicsit oldalra hajtotta a fejét
- Szia, igen jobban vagyok, bocsi csak elgondolkoztam - mosolyogtam rá, érzetem hogy a szemfogaim sajognak
- Akkor én most megyek, látom most nem találsz jó társaságnak - mondta, majd kicsit elfordult
- Ööö...Nem láttad Tiát? - kérdeztem egy témának felhozva utáltam hogy nekem kellet megtennem ezt a lépést
- Ma nem jön iskolába, sőt egész héten nem lesz mert anyuékkal elment Lost Angeles-be. - mondta
- Várjunk csak Tia a rokonod? - kérdeztem kíváncsian
- Igen, pontosabban az unoka húgom a szülei már régen meghaltak és anyuék nevelték fel.
- Értem..- te jó ég szegény lány
- A te szüleiddel mi történt?? Én úgy tudom hogy csak a nővéreddel élsz. - kérdezte a névtelen srác
 Meghallottam a csengőt
- Mennem kell kémiára - mondtam majd elindultam az iskola bejárat felé
- Akkor menjünk együtt, nekem is kémiám lesz - mosolygott,
 Leültem az egyik padba ő pedig mellém ült, gondolom mikor vissza jön Tia akkor meg kell neki mondanom hogy itt   már a névtelen srác ül...vagy a névtelent fogom kipaterolni mellőlem.
- Amúgy én Damon Smith lennék - mintha tudta volna hogy az jár a fejembe hogy mi lehet a neve
- Én pedig Charlotte -mondtam bugyután mosolyogva
- És neked nincs vezeték neved? - kérdezte Emm.
- De van és nem szoktak Lotti-nak becézni, Gilbert vagyis Charlotte Elena Gilbert
- Ooo..három neved van..Akkor hogyha nem lehet téged Lottinak becézni akkor az Elly pont jó lesz - mondta gúnyosan, legszívesebben behúztam volna neki, de ehelyett nevetés tört rám sikerült neki előszór igazán megnevettetni, a tanárnak nem nagyon tetszett hogy én nevetgélek..így hamar abba hagytam. Az óráimnak vége lett mennem kellet meghallgatásra a pompon lányok csapatába való bekerülésért.
Sikeres volt a vizsgám, sőt lenyűgöztem őket. Dam végig ott volt és nézet, emiatt zavarban is voltam, de ez nem akadályozott semmiben. Haza felé megint találkoztam vele
- Héé Elly..Láttalak az edzésen, elképesztően hajlékony vagy...- mondta Dam.
- Nem is annyira, a többiek is képesek ilyenekre csak sok edzés kell..- feleltem átlagosan
- Haza kísérlek, persze ha nem bánod! (?) - vettet rám egy kis fiús mosolyt
- Nem bánom, akkor induljunk. - átlagos hangnembe feleltem
- Oké, nincs kedved kijönni szombaton a parkba? vagy elmehetnénk a Girl-be és ihatnánk valamit, persze ha bírod az italt! - megint csak csipkelődött, és én ezt a részét imádtam
- Hát, oké...úgy sincs programom! - mondtam mosolyogva
- Ahogy akarja Charlotte Elena Gilbert kisasszony. - oda értünk a házunkhoz, közelebb jött hozám
- Akkor holnap találkozunk 2-kor a Girl-be! - mondta Dam lelkesen
- Köszi, hogy haza kísértél - mondtam
- Ez csak természetes. - mosolygott, majd elment

Az első nap :)

Megérkeztem az iskolába, nem a legmodernebb de nem is rossz, mindenhol emberek. Remek, már is szédülök.
Azt veszem észre hogy egy alacsony, barna göndör hajú lány közeledik felém.
- Szia, te vagy ügye Charlotte? -kérdezte az alacsony lány
- Szia -mosolygok bugyután már nem tudom mióta nem folyattam báj csevejt- Igen, én lennék az. Nekem kihez van szerencsém?? -kérdeztem udvariasan
-  Jajj bocsánat, én Tatia vagyok helyesebben Tatia Petrova.
- Örvendek Tatia.- megint csak bugyuta mosoly vágok
- Ha akarod körbe vezetlek az iskolában! (?)
- Azt megköszönném! - igaz semmi kedven nem volt társalogni
- Akkor gyere velem, lehet hogy majd csak jövő héten  tudom megmutatni az egészet.
- Nem probléma - tettem hozzá
- Nincs kedved ma akkor inkább be jönni velem a büfébe?-kérdezte Tatia
- Nincs sok időm, még be kell mennem az igazgatóiba is. De nekem most mennem kell nagyon örültem. Szia! - Udvariatlanul gyorsan elrohantam, így még a válaszát sem tudta elmondani csak annyit halottam hogy azt motyogja egykedvűen ,,szia" de ezt is csak azért mert különlegesen hallok, egy egyszerű ember már nem hallotta volna meg ezt se.
Becsengettek, Tatia mellém ült órán szerencsére érdekelte amit a tanát mondott mivel egész órán nem szolt egy szót sem, vagy lehet hogy megbántottam? Majd szünetbe kezdeményezek egy beszélgetést.
Hamar vége lett az a tanórának most éppen történelem lesz, Tia ezek szerint a padtársam lesz hiszem minden órán ott ült mellettem, és ilyenkor nem nagyon szeret beszélgetni. Délután után beiratkoztam a pompon lányok csapatába holnap lesz az alkalmassági vizsga, majdnem kiértem a kapun mikor egy srácba bele rohantam, a táskám le esett, én meg hátra puffantam (megpróbáltam nem használni a vámpír képességeimet) a fejem nagyot koppant, a srác azonnal oda jött hozzám. Csak akkor vettem észre hogy élkepesztően helyes volt, és láttam hogy aggódva fürkészte az arcom miközben hívta a mentőket..várjunk csak mentők?? na neee...azonnal ki kell magyaráznom magam, nincs semmi bajom. Felkeltem teljesen stabilan mintha csak egyszerűen lefeküdtem és azután pedig felkeltem volna. A körülöttem lévők csodálkoztak és suttogtak. De engem csak az érdekelt hogy ne keltsek nagy feltűnést.
-Minden rendben? - kérdezte a srác
- Azt hiszem igen. - mondtam egykedvűen.
- Be viszlek a kórházba, itt a kocsim egy köpésre.
- Jajj, utálom az orvosokat, de a nővérem ápoló és ő majd megnéz. - hazudtam, de nem tehettem mást
-Figyelj itt a számom bármi baj van nyugodtam hívj fel, oké?? - és át adott egy cetlit rajta számokkal - Jah és legközelebb figyelj jobban merre mész - kacsintott rám mosolyogva

Kedves naplóm! Évszázadokig titokban éltem. De rájöttem elegem van a sötétségből a folyamatos szorongásból én is szeretném egy átlagos tini életét élni, így ma kezdtem az új iskolát, ahogy szokták mondani ,,új iskola, új emberek, új barátok új élet" Szeretném ha le zárhatnám a zavaros múltamat és újra kezdhetném az egész életemet! Hát akkor ismerjétek meg egy magányos vámpír lány életének minden napjait.
1878. február 16.-án ünnepeltem a tizennyolcadik születésnapomat, apám Mystic Falls egyik nagyon híres polgára volt és én mint a lánya, voltam a legkívánatosabb hajadon lány a városban. Szóval a születésnapom esélyén álarcos bált tartottunk a házunkba, szinte mindenki ott volt aki számított akkor még nem is sejtettem,hogy ez lesz emberi éltem legutolsó napja! Apám sorra mutatott be úriembereknek azt éreztem,  már nem is a születésnapom ünneplése a fontos inkább az hogy minél előbb férjhez menjek. Így kerülve a feltűnést kiszöktem a házból,  kint egészen szép idő volt a csillagok csak úgy ragyogtak az ég bolton, mikor egy borzasztóan ijesztő és egyben nagyon is jó képű férfi állt előttem egészen közel majdnem össze ért az ajkunk. Én óvatosan hátrébb léptem de ő megfogta a kezem és kézfejen csókolt. Ez után már csak arra emlékszem hogy egy kihalt helyen fekszem a testem minden porcikája fáradt és kifinomult érzéseim támadtak. A fogam ínye nagyon fájt és éhes is voltam. Így haza akartam menni, de a nap úgy égetett. Mikor nehezen az árnyékokban meghúztam magam elindultam haza. A cseléd bejárón  akartam be kerülni a házba de valami az utamat állta, egyszerűen olyan volt mint egy láthatatlan fal, le rogytam a küszöbre és keservesen sírni kezdtem míg nem Rosalie a cselédem észre nem vett, oda jött hozzám és megkérdezte mi a bajom. Elmondtam neki mindent, közben ő be ment a konyhába és csinált nekem enni valót, kihozta. De egy falat sem ment le a torkomon, kihánytam az ételt. Rosalie megérintette az arcom és láttam hogy a kezén egy kicsike seb volt, olyan érzés töltött el hogy az már leírhatatlan olyan hívogató, vágytam Rosalie vérének minen egyes cseppjére. Akkor hirtelen rá vettetem magam és megöltem utána pedig apámmal is végeztem és az összes cseléddel. Nem bírtam a vérszomjammal, kerestem magamnak egy sötét helyet és ott rejtőztem el, minden egyes alkalommal mikor ki szerettem volna menni a napra, az megégetett, nagyon fájt. Csak este tudtam táplálkozni és akkor is sok ember életének vettetem véget. Addig nem tudtam kezelni a vérszomjamat míg nem találkoztam egy hozzám hasonlóval egy VÁMPÍRRAL. Úgy hívták Ashley és ő jóval idősebb volt nálam azt mondta minden rendben lesz és segíteni fog nekem túl lépni, és megtanít kontrollálni magam! Ashley lett a legjobb barátom és mindent megtudtam vele beszélni, de neki megvolt a saját élete ami nekem nem adatott meg.  Így elhagyott és nem volt aki biztasson , nem volt olyan ember aki mellettem állt volna és újra rákaptam az ember vér ízére. Én lettem Mystic Falls szörnyetege már az emberek este nem jártak ki az utcára, rettegtek így hát elköltöztem. Denverbe találkoztam 40 év után újra Ashley-el aki megint vissza rángatott a helyes útra. Kaptam tőle egy nagyon szép gyűrűt amivel a napom is járhattam anélkül, hogy megégetett volna. Tudtam magam kontrollálni, már nem vágytam annyira a friss ember vérre. Tíz év telt el megint az életem még mindig nem volt teljes így körbe jártam a világot láttam Romát, Párizst voltam Kinába, Londonba aztán nyelveket tanultam. Nagy világi életet éltem egészen idáig, mert már hiányzott ez a kicsi város a terei és vissza szeretem volna mennie a szülői házamba. Mikor megérkeztem akkor döbbenten láttam, hogy a város még szebb lett, kicsi és barátságos. Elmentem és megkerestem a birtokunkat, a Gilbert ház ápoltan és régiesen állt, éppen ahogy emlékeztem igaz hogy a a háború után némi javítani való akadhatott rajta. De ez már nem számít, elő törtek a régi emlékek gyerek koromból a mindig önző és fukar apámról akit egész életemben szereti fogok. Anyám születésemkor meghalt, talán ezért nem kedvelt engem túlságosan a bátyám, a nővérem ennek ellenére nagyon szeretett. Kár hogy korán megházasodott, még nem is volt alkalmam megismerni a férjét. Bekopogtattam az ajtón, nem tudom mit reméltem hiszen már több év százada nem jártam itt. Egy kedves hölgy nyitott ajtót aki kifejezettem ismerős volt számomra, a nővéremnek lehetett valami leszármazottja mert olyanok voltak mint két tojás. Felnéztem és azt vettem észre, hogy a nő szorosan átkarolt megpuszilta a fejem, azt mondta ,, olyan régen láttalak, annyira hiányoztál, kerestelek mindenhol" mire rájöttem valójában ő a nővérem. Hát akkor ezért ment el olyan gyorsan otthonról. Nagyon örültem neki. Javasolta hogy iratkozzak be egy iskolába, így beiratkoztam a Mysic Falls High School-ba. Jajj..már ennyi az idő mennem kell mert ma lesz az első napom az iskolába, nem akarok elkésni Ui: Nikki (nővérem) elköltözött azt mondta nem biztos hogy vissza jön egy ideig. Hát a vámpíroknál nem tudom mit jelent az hogy ,,egy ideig".

Le tettem a szekrényre a kis könyvecskét, azután bele nézem a tükörbe nem láttam mást mint szoktam csak egy átlagos lányt akinek ragyogott az arc bőre, telt karcsú alakjára pontosan ráfeszült a ruha és gyönyörű haja teljesen egyenes és szőkés barna színbe pompázott. Fel vettem egy baba rozsszín sortot és egy fehér toppot a lábbelik közül pedig egy torna cipőre esett a választás. Le mentem a pincébe és bedobtam a táskámba egy vér tasakot szükség esetére. Kis habozás, vagy inkább egy öt perces tükör elötti illegés után elindultam. Közben ezt ismételgettem magamban ,,csak pozitívan".